A két vezető kereskedelmi tévécsatorna híradóin háborodott fel az Ez Így hogy? blog szerzője, Szalay Tamás Lajos. „A TV2 és az RTL Klub koraesti hírműsoraiban (némi túlzással) a kétfejű pandabébik és kerékpárjáról mákostekervényesalsón leeső részeg izgalmas története közé alig fér be érdemi hír. Pedig történés van bőven a határainkon innen és túl is” – írta. Emlékeztetett: mindez annak ellenére történik, hogy a hatályos médiatörvény egyik paragrafusa éppen azért született, hogy a bulvár ne árassza el a hírműsorokat. Szalay szerint a tendenciát az azért felelős szerkesztők azzal indokolják: „az akkut politika nem kell, mert nem érdemes, túl sok a kockázat; ráadásul a valóságshowkon nevelt nézőközönségnek erre van szüksége”, illetve hogy a dolgozó polgárok a munkából hazaérve, a tévét éppen bekapcsolva először inkább kikapcsolódásra vágynak, mint kemény hírekre.
A cikk szerzője az ügyben felkereste a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH), és feltette a kérdést: felügyeleti és kontrollszervként mit tesznek az egészségesebb arányokért. Az NMHH válasza szerint a hatóság nem vizsgálja a „pozitív” és a „negatív” hírek arányát. A hírcsoportok közül egyedül a „bulváros bűnügyi hírek” arányát követik nyomon az úgynevezett jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatóknál és a közszolgálati médiaszolgáltatóknál – tudatták.
„A médiatörvény 38. szakasza értelmében a jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiumok közérdekű kötelezettségei közé tartozik, hogy éves átlagban a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló, azaz bulváros bűnügyi tematikájú híranyaguk vagy tudósításuk nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsorszámaik időtartamának húsz százalékánál” – közölte az NMHH. Hozzátették: a hatóság nem sorol a bulváros bűnügyi hírekhez három eseménytípust a büntető-törvénykönyvből, mivel ezek „a demokratikus közvélemény tájékoztatását szolgálják”. Ilyen az, amikor a hivatalos személy (például: politikus), a közfeladatot ellátó személy és a külföldi hivatalos személy által vagy ellen elkövetett bűntetteket mutat be a média. Ugyancsak nem tartozik ezen kalapba a külföldi vagy hazai vonatkozású terrorcselekményeket, merényleteket, etnikai alapú bűncselekményeket bemutató híranyag, mivel ezek szerintük szinte kizárólag politikai vagy ideológiai indíttatásúak. Szintén elnézőek a szociális indíttatású bűncselekmények egyes fajtáit illetően (például: uzsora, lakásmaffia), mivel ezek szerintük a társadalmon belül meglévő feszültségekre hívják fel a figyelmet – magyarázta a blog.